Futás, futás, futás

Sűrű volt a hétvége, az biztos!

A Tekergők SE versenyzői 2015. október 23-án a III. Konyári Ünnepi Futónapon 1500m-en a következő dobogós eredményeket érték el:

2005-ben és utána születettek

  1. Hajdú Barbara és Andirkó Csaba
  2. Szűcs Petra

2002-2005-ben születettek

  1. Rózsa Sarolta
  2. Katonka Kitti és Molnár Róbert
  3. Bíró Zsombor

1997-2001-ben születettek

  1. Fegyveres Vanda és Pálfi Ábel

2015. október 24-én a debreceni 43. Rajkai emlékversenyen rendezett Napló-futáson, 2500m-en Hajdú Barbara aratott rajt cél győzelmet.

2015. október 25-én vasárnap rendezték a Miskolci Barátság Maratont, ahol szintén sok Tekergő állt a rajthoz, illetve többen a dobogóra is kerültek az 5 féle távon meghirdetett eseményen.baratsagmaraton

A kb. 1700m-es távon 3 korosztályban futottak elsőként a legkisebbek ahol a 2001-2004-ben született fiúknál Kovács Gyula 1., Molnár Róbert 2. helyen, a 2005-2008-as lányoknál pedig Hajdú Barbara lett második.

Ezután 5,2km-en szerzett még egy ezüstöt Molnár Róbert, és bronzérmes lett Pálfi Ábel a 15-18 éves kategóriában. Utóbbi kategóriában a lányoknál ezüstöt szerzett Fegyveres Vanda.

Eredménylisták:

Decathlon gyermek futam eredmények

Baratság Maraton eredmények

Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.999548640095781&type=1

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>