Bronzérem háton!

HajosAlfred_IV_RACZANNAA Hajós Alfréd Kupasorozat 4. fordulóján 3 versenyszámban állhatott rajthoz Rácz Anna.

200 gyorson kicsit alulmaradva az edzésen úszott eddigi legjobbján 3:09,79-et úszott, amivel ezen a versenyen a 4. helyet sikerült megszereznie. A 2015. évi úszó ranglistán korosztályában ezzel az ötödik helyen szerepel. A versenyen jelen volt korosztályának két legnagyobb riválisa is, tehát a verseny rangja igen magasnak volt mondható.

A 200 méteres gyors úszáshoz meg kell még tanulnia az erőbeosztást is, hiszen az igaz, hogy edzésen úszott már jobbat, ám ebben a versenyhelyzetben olyan első 100-at úszott ami jobb volt, mint a 100 gyors eddigi versenyen mért ideje (1:29)!

Az egyes versenyszámok között Anna számára egy-másfél, illetve két óra pihenő állt rendelkezésre, ami jó is, de igen rossz is abból a szempontból, hogy egy 8 éves kislány tudjon a türelmével gazdálkodni.

Anna viszont nem az átlagos gyerekek kitartásával rendelkezik, ezt bizonyítja többek között az is, hogy reggel hatkor ő már úszik még a suli előtt.

Így történhetett, hogy a 100 hát rajtjához megfelelő önbizalommal állva úszott egy 1:33,71-et, amivel új egyéni csúcsot úszott és bronzérmet szerzett! A hátúszás eredménye a 7. legjobb a ranglistán!

Ebben a két versenyszámban 21-21 induló volt a 2007-es születésű lányoknál! Mindkét versenyszámban aranyjelvényes minősítést szerzett, ami azt jelenti, hogy kiemelt versenyeken is részt vehet!

Az utolsó versenyszáma a 100 mell volt, ahol 2:02,18-cal a 12. helyen végzett, ami szintén javulás, de itt még rengeteg technikai teendő van nála.

Egy hét múlva a miskolci versenyen ugyanezeket a versenyszámokat egészítheti ki 50 pillangóval, amit nagyon szeret, és mi is kíváncsian várjuk, hogy ebben az úszásnemben hol a helye jelenleg a korosztályában.

Bizakodva várjuk a következő versenyt!

Teljes eredménylista!

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>